Erre a linkre kattintva az előadásról készült videót nézheti meg.

Egy mindenkit érintő kérdésről beszélgettünk a Párbeszéd Tere közösségi klubban Tomán Edina pszichológussal. Nincs olyan ember, aki még nem találkozott volna a gyásszal, aki ne vesztett volna el valakit, vagy valamit. Mert nemcsak elhunyt szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket gyászoljuk meg, meggyászoljuk egy házi kedvenc elvesztését, egy szívünkhöz közelálló tárgy megsemmisülését is. 
Természetesen a legsúlyosabb veszteség a hozzátartozó elvesztése, az ő meggyászolása munka. Olyan munka, amit mindenkinek el kell végeznie, hogy a lelke egészséges maradjon. Végig kell menni a gyász szakaszain, és ez bizony kemény munka. Sokan vannak, akiknek segítségre van szükségük, nekik tudnak segíteni a tanatológia tudományával foglalkozó szakemberek.
Tomán Edina ilyen szakember. 

Hogy mitől hitelesek az ő mondatai? 2002-ben a klinikai halálból hozták vissza a Városmajor szívkórházban. Olyan műtéten esett át, amit eddig még senki nem élt túl, az orvosok szerint 2% volt az esélye annak, hogy felépül. És felépült és most a gyász feldolgozásának pszichológiájával foglalkozik. Csoportos terápiákat vezet Vácon, a családsegítő szolgálatnál ad támogatást, rendszeresen dolgozik a Balassa János Neurológiai Klinikán és dolgozott a gyermek hospice házban is. 
Elmondta, hogy a gyász feldolgozása mindenkinél más, és a tapasztalatok szerint a legtöbben egy év elteltével tudják halottjukat elengedni. Amikor már végigélték az összes ünnepet, születésnapot, karácsonyt nélküle. Ez persze nem törvényszerű, lehetnek rövidebb és hosszabb idők. Ha az elengedés képtelensége túl hosszúra nyúlik, az már jelentheti azt, hogy szakember segítéségére van szükség. Ezt azonban az érintettnek kell felismernie, erre erőltetni nem lehet. 
Sokan vannak, akik a társadalmi elvárásoknak akarnak megfelelni. Elsősorban a nagyvárosokban eltűntek a halottól való elbúcsúzás lehetőségei, minden automatikussá vált. Furcsán néznek a gyászba öltözöttre, a gyakran sírva fakadóra. Holott ezek a gyász természetes velejárói. 

A pszichológus azt mondja, ha szükségét érezzük, hordjuk a fekete gyászruhát, sírjunk amikor úgy érezzük, hogy sírni kell. Az egészséges ember a tagadás, a harag, a depresszió szakaszai után eljut az elfogadás szakaszába, megbékél a veszteséggel. Újra tud örülni, normális életet élni és emlékeiben őrzi az elvesztett kedves személyt.